Orphan Black
Mióta az eszemet tudom vonzanak a sci-fi/fantasy témájú alkotások. Míg fantasy-ben inkább a high vonalat csípem - tudjátok elfek, varázslók, nagy kardok, sárkányok - addig a sci-finek inkább a mi világunkhoz közelítő, a földön, közeljövőben játszódó verzióját kultiválom. A távoli univerzumokban játszódó, halfejű űrvadászok kalandjai nem mozdítanak meg bennem semmit.
A technika rohamos fejlődésének köszönhetően, az Orphan Blacknél egy kis túlzással el is hagyhatnánk a sci-fi jelzőt. Nincs benne jövőbéli technika, nem operál semmi földtől elrugaszkodott megoldással. Vesz egy olyan kiindulási alapot, ami akár már létezhet is csak nem tudunk róla.
Mielőtt az összeesküvés elméletek szerelmesei heves izgalmi állapotba kerülnének felhívnám a figyelmet: Az Orphan Black színtiszta fikció és nem is próbálja ezt más színben feltüntetni. Amiért mégis szántam pár sort ennek a taglalására, az annak köszönhető, hogy számomra a legszerethetőbben vegyíti a hagyományos thriller elemeket egy képzeletbeli szituációval.
A sok mellébeszélés után nézzük a konkrétumokat. Az alapkoncepció felvezetése kapcsán elengedhetetlen némi spoiler, de mielőtt valaki a hátsó sorban hangosan felsírna, mindenkit megnyugtathatok, hogy a lényeg a második rész végére teljesen nyilvánvalóvá válik, de szerintem aki nekikezd a sorozatnak, két trailer és a főcím után is összerakja miről lesz szó.
Főszereplőnk Sarah Manning egy ide-oda csapódó, a rendszert kijátszó, a periférián mozgó, jobb sorsa érdemes leányzó. A metró állomáson álldogálva szemtanúja lesz, ahogyan egy nő beugrik az éppen érkező szerelvény elé aminek kis fantáziával ki lehet találni mi lesz a következménye. Hősünk nem riad meg a szituációtól és kapva kap az alkalmon, lenyúlja a jobblétre szenderült nőszemély táskáját, már csak azért is mert az illető a szakasztott mása. Sarah igen kreatív lány és ennek köszönhetően felveszi az ismeretlen nő személyazonosságát, ami persze csak galibát szül és nem csak az előre megjósolható fajtából, hanem idővel szembejön vele néhány igazán faramuci helyzet. Konkrétan saját maga. Egyszer, majd még egyszer és később még egyszer és idővel...na jó, biztos értitek. A lényeg, hogy ezek a csajok teljesen úgy néznek ki mint a mi kis Saránk, csak más az életük, más a habitusuk. Ha ez még nem lenne elég, úgy tűnik, hogy valaki vadászik kedvenc sokas-ikreinkre akikről elég hamar kiderül, hogy klónok. Bumm, ennyi volt a spoiler. Senki ne dőljön a kardjába, mint mondtam ez kb 60 perc alatt kiderül, majd ennek a felgöngyölítését kíséri végig a sorozat, igen faszán.
A készítők közül kiemelném Graeme Mansont, hiszen többek között neki köszönhetjük az 1997-es Kocka című alkotást. Szerintem aki egy kicsit is kedveli az sci-fi abszurdabb vonalát, az biztos ismeri a filmet. Na ennek a sorozatnak semmi köze a kockához, mielőtt valakit vakvágányra vinnék, egyszerűen csak megjegyeztem. Annál is inkább, hogy ha akarnék sem tudnék olyan színészt vagy alkotót megemlíteni aki kifejezettebben híres lenne a csapatból. Esetünkben egyébként ez lényegtelen, hiszen egy nagyon jól megírt, kifejezetten izgalmas sorozatról van szó, kiemelkedő színészi játékkal.
Első blikkre kicsit régisulisnak hat ez az "egy színész alakít sok karaktert" megoldás, de mielőtt olcsóvá válna a koncepció, bejönnek azok a finoman adagolt, már-már horrorisztikus elemek amitől elmegy a kedvünk a viccelődéstől. A megfelelő dinamikával vezetett sztori, a sötétebb motívumainak köszönhetően, folyamatosan kordában tartja az egyébként kissé vicces szituációt, miszerint folyamatosan ugyanazt a lányt nézzük különböző outfitekben.
Itt jön a képbe a főhősünket alakító - egyébként mindössze 28 éves - Tatiana Maslany, aki fiatal kora ellenére igen hitelesen hozza a különböző karaktereket. Szerencsére maga a történet, olyan átélhető drámákkal operál ami miatt hamar elszakad az ember attól, hogy az alapkoncepciót boncolgassa. Bármilyen furcsa, de külön le kell írni, hogy a sorozat izgalmas. Hasonlóan izgultam a karakterekért, mint annak idején a Prison Break vagy a Heroes első évadában - és higgyétek el, azóta a hátam mögött van vagy 50 másik sorozat. Ahogyan azt már írtam, a nyomozós thriller elemek közé szépen becsordogálnak a keményebb horror villanások és onnantól érezzük, hogy nem lesz sétagalopp az első évad nyújtotta 10 rész.
Ami a készítők legnagyobb erénye, hogy nem akarták elmismásolni azt a tényt, hogy maga az alapfelállás - miszerint egy csomó ugyanolyan nő rohangál a világon - önmagában humorforrás. Ennek köszönhetően, a körülményekhez illően kapunk némi szusszanásnyi időt amikor el lehet mosolyodni. A legszebb az egészben, hogy a poénok kivétel nélkül ütnek. Van több karakter akiknél ez erősebben jelen van, de egy részt leszámítva, ez sehol nem megy el a végletek felé.
Nem szívesen mennék bele további karakterek taglalásába, talán annyit megemlítenék, hogy ami az Orphan Black igazi erőssége - miszerint képes megfelelő mértéktartással és alázattal adagolni és keverni a különböző stílusjegyeket - tökéletesen megmutatkozik a sorozat meleg karaktere kapcsán. A szokásos feminin, kissé harsány vonal amellett, ami remek lehetőséget ad némi feloldásra a sztori fősodra mellett, képes ízléses és drámai maradni, ami egy ilyen karakternél elég ritkán sikerül az amerikai filmkészítőknek.
Minden összevetve nagyon nagy meglepetés volt számomra a sorozat, az egyetlen komoly probléma vele, hogy egészen 2014-ig kell várni, hogy kezdődjön a második évad. Ez van, addig is nézzétek meg a trailert, hátha ti is kedvet kaptok. Én meg addig ledarálom a Fringet, mert többen ahhoz hasonlították.
