2013. aug 03.

Upside Down

írta: nfrequency
Upside Down

Kissé bizonytalan vagyok azzal kapcsolatban, hogy miként értékeljem Juan Diego Solanas által írt és rendezett darabot. Egyrészt az alapötlet igen egyedi,de a megvalósítás néhol erősen megkérdőjelezhető.

Az zsáner sci-fi. Pont ebből következik, hogy nem kell úton útfélen a realitás hiányába belekötni, ellenben láttunk már jó pár utópiát ahol jobban figyeltek a részletekre. Az alaphelyzet egy jövőbeli világ ahol két föld kering a nap körül melyek egymás pontos tükörképei, ebből következik a helyzetük is: ha az alsó föld lakói felnéznek, akkor az égen nem a bodros felhőkre csodálkozhatnak rá, hanem egy -az ő otthonukkal megegyező - másik világra. Csak éppen fejjel lefelé.

Az emberi természetből fakadóan  itt sincs nagy truváj: az egyik bolygó kizsákmányolja a másikat. A szegények nyögnek és utálkoznak az őket magasról lenéző másik planéta lakói irányába. Nincs is ennél jobb körítés egy bolygóközi szerelmi szál kibontására. Mivel az adott golyóbison élőkre a gravitáció ugyanúgy hat akkor is ha neadjisten átmerészkednének a másik oldalra, a szorosabb kapcsolat tartás mint olyan szinte elképzelhetetlen, nem beszélve az elitista-proli szegény ellentétről. Nos a sztori fő kérdése adott: Az igaz szerelem legyőzi-e a gravitációt. 


Kirsten Dunst-ról a Pókember óta majdnem elhittük, hogy gagyi feature színész, de Lars von Trier Melankóliája óta megint eszünkbe juthatott, hogy vele igenis számolni kell. Itt sincs vele gond, ha éppen nem takarja ki a kiló/percben mért After Effect bevilágítás és lens flare. Ez talán a film legnagyobb technikai hibája. A darab bátran mutat nagy tereket - néhol a Brazil élettelen konzum hangulata ugrik be - de valamiért fél egy az egyben felvállalni a CG háttereket, miközben azok igenis felvállalhatóak lennének. Ennek ellenére folyamatosan kapjuk a nyakunkba az utóbbi időkben unalomig bejáratott kékes becsillanásokat, túlvezérelt napsütést és a legalja "koszos kamera lencse" effekteket. Semmi szükség nem lett volna rá. A magasszínvonalú fényelés szerintem tökéletesen elfedte a számítógépes hátterek statikusságát. 

De a technikai problémák mellett a nagyobb baj a mozi dramaturgiájában keresendő. Nem ismertük meg annyira a szereplőket, hogy igazán kötődhessünk hozzájuk, mélyen átélhessük a drámai pillanatokat. A darab íve sem volt meg. Üdvözlendő próbálkozás, hogy igyekeztek eltérni a megszokott vicces kezdés-nagy szerelem-félreértés-kibékülés-vicces befejezés klisétől, de sajnos nem sikerült működő alternatívát felmutatni helyette. Nem éreztem mikor van a közepe, mikor van vége a filmnek. Egyszer csak vége lett. A katarzispont csak akkor lett világos amikor láttam a végestábot..onnan visszaszámolva értettem meg mit szánt a rendező tetőpontnak.

Jogos a kérdés miért indítok egy blogot egy olyan filmmel ami kapcsán eddig csak negatívumokat sorolok fel. Nos, azért mert a film bájos, mert egyedi, mert a hibák ellenére szórakoztató. Illetve leginkább azért mert nem mindig az a jó ami hibátlan, tökéletes..hanem ami szórakoztató tud lenni, aminek a végén elmosolyodunk. 

Ugyanis ez egy FILM...ezért találták ki annak idején a műfajt. 
Ez a blog pedig igyekszik ezt szem előtt tartani.

Szólj hozzá