2014. már 20.

Tom Hardy hozza el az első igazán jó játékadaptációt?

írta: nfrequency
Tom Hardy hozza el az első igazán jó játékadaptációt?

Splinter-Cell-Blacklist-Wallpaper-HD.jpg

A videojátékosok életébe eddig, nem igazán hoztak napfényt és szivárványt, a hollywoodi moziadaptációk. Talán az első Silent Hill és kövezzetek meg de a Mortal Kombat film volt olyan, ami hű tudott maradni a játékhoz is. Valahol érthető, hogy az annak idején csak egy szűkebb réteget magába foglaló gémer társadalomra, nem lehetett blockbuster mozis bevételeket alapozni, de ma már más a helyzet. A videojátékos iparág, lazán felnőtt a tripla A besorolású - nagy költségvetésű - közönség filmek magasságába. Talán ennek köszönhető, hogy a cikk tárgyát képező címet, végre komoly neveknek osztották le Hollywoodban.

Maga a játék - ja igen, most már ki is kéne végre mondani a nevét: Splinter Cell -  az akció/lopakodós zsáner éllovasa, fej-fej mellett Kojima mester Metal Gear Solid sorozatával. Érdekes módon az MGS sokkal erősebb volt mindig is történetmesélésben, miközben pont az SC volt az, ahol az események szálait Tom Clancy bonyolította. Mondjuk ez sem teljesen igaz, mivel idővel a játék kiadója az Ubisoft, megvette az író nevét mint márkanevet, és onnantól, már egy általuk kiadott kvarcjáték címe elé is odabiggyesztették, hogy Tom Clancy's. Mindent egybevetve, a híres író segítségével sem készültek fogós történetek a Splinter Cell játéksorozathoz, ennek ellenére hatalmas siker övezi a szériát a mai napig.

Tulajdonképpen az összes rész sztorija egykaptafa. Világ szintű politikai összeesküvés, némi személyes, drámai húr megpendítésével. A főszereplő, a nagyonpró Sam Fisher akit leginkább úgy kell elképzelni mint egy csúcsra járatott delta force-os George Clooney-t. Megy tűzön-vízen-nukleáris felhőn keresztül és kiderít, megtorol majd ahogy kell kicsit kiég, de csak azért hogy még mufurcabb fejszerkezettel kezdje előröl az egész herce-hurcát.

HardySplinterCell.jpg

Na ebből csinál filmet a Doug Liman, a The Bourne Identity rendezője és ha minden igaz, sikerült megszereznie a főszerepre Tom Hardy-t. A Bourne filmek egyik sajátossága, hogy bármelyik részét át lehetne keresztelni Splinter Cell mozinak. Pont ezért talán a rendezéssel olyan nagy baj nem lesz, Tom Hardy meg olyan mint Meryl Streep: egy kartondobozt is zseniálisan alakítana és amúgy illik is rá a szerep. Persze nincs az a film, amit ne lehetne a legjobb hozzávalók mellett is földbe állítani, de egyelőre én bizakodó vagyok.

Egy darab képem nincs a mozihoz, nem hogy mozgókép, de ez nem is csoda. A film 2015 előtt tuti nem kerül a mozikba. Azért hogy senki ne keseredjen el nagyon, itt a legutóbbi játék történetmesélős előzetese:

Szólj hozzá

mozi videojáték tom hardy spliner cell The Bourne Identity