Valamikor 1999 környékén éreztem utoljára, hogy a Korn tud nekem még valamit mondani. Azóta sem a nagy felnövés és fenenagy megkomolyodásom miatt ábrándultam ki abból amit Jonathanék az Issues óta művelnek, egyszerűen csak meguntam ugyanazokat a paneleket a dallamban, a gitárok összhangzatában. A spontaneitás teljes hiánya és az aktuális trendek patikamérlegen való számolgatása, és a három albumonkénti gyökerekhez való totális (nem) visszatérés kora számomra komolytalanná és súlytalanná tette a bandát.

Hogy most mitől más a dolog? A srácok biztos, hogy most sem a véletlenre bízzák magukat. Az első két szám végén ott volt a menetrendszerű, nyálbuborékokat köpködő, műmájer meghalás, megdöglés,de.

Itt a harmadik ...