Csupa jó hír a horror világából...vagy nem
Frappáns lenne úgy indítani a cikket, hogy a horror újrázások korát éljük, de ez nem teljesen igaz. Amióta túl jutottunk a műfaj aranykorán, azóta folyamatosan akad egy lelkes jelentkező aki a sírból is, de visszarángatja a régi szörnyűségeket, több, de inkább kevesebb sikerrel.
Nem mennék bele az elmúlt 10-15 év vizsgálgatásába. Aki szívleli a műfajt, az úgyis képben van, a többiek meg már rég valami kisállatos oldalt osztanak vadul a facebookon. A cikk apropója, a frissen befutott hír, miszerint a szegény pizsamás kislányt sem hagyják nyugton valahol egy erdő mélyén babázni. Mindenki kedvenc fekete hajkoronája újraéled a mozikban. De jó!
Mindig is kiemelt foglalatossága volt az internet önjelölt film szakértőinek, hogy mindent - akár látatlanul is - lealázzanak aminek már volt egy korai verziója is. Ugye régen minden jobb volt és a jó dolgokból nem maradt már semmi, ezt a tata is megmondja a tévében, amíg nem kap a fiától egy zacskó csipszet. De azért azt ne felejtsük el, hogy Eli Roth remekül forgatta újra a Kabinláz című klasszikust. Aztán lehet fanyalogni, de az új Gonosz Halott esetében is sikerült eltolni a mérleget, a öncélú gusztustalankodás irányából a kreatív vérben tocsogás felé.
A jó hír, a Grudge mozival kapcsolatban, hogy a filmet ugyanaz a cég készíti aki a 2013-as Gonosz Halottért is felelős. Na így kerül Sam Raimi a képbe (övé az említett cég) akiről azt tudjuk, hogy a Pókembert tönkrevágta, de a horrorhoz mindig is értett. Rendező még nincs, forgatókönyv író akad, Jeff Buhler. Nevéhez fűződik a Midnight Meat Train, ami számomra olyan érdektelennek tűnt, hogy csak a posztert láttam belőle.
Összefoglalva reggeli nulláshírünket, jön az új Grudge....egyszer. Lehet, hogy jó lesz, lehet hogy nem.
Mindenkinek szép jó reggelt kívánok!